A döntés indoka a közlemény szerint az, hogy az orvos- és egészségtudományi képzés elképzelhetetlen gyakorlati oktatás nélkül. Ez alatt pedig hallgatók a gyógyszertárakban, a betegágyak vagy sérült emberek mellett tanulnak és vesznek részt az ellátásban. Nem megengedhető és az elsősök fogadalomtételével összeegyeztethetetlen, ha veszélyeztetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem tesznek meg mindent saját és környezetük védelme érdekében.
Amennyiben egy hallgató valamilyen megalapozott egészségügyi oknál fogva nem veheti fel az oltást (pl. első trimeszterben lévő kismamák), akkor az egyetem vállalja, hogy 5 naponta térítésmentesen antigéntesztet végez nála - áll az egyetem közleményében.
Azok a hallgatók, akik valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül utasítják el az oltást, beiratkozhatnak a Semmelweis Egyetemre, de nem kezdhetik meg tanulmányaikat - hangsúlyozza a közlemény.
Megjegyzik még, hogy az egyetem saját hatáskörben, soron kívül vállalja és vállalta a hallgatók vakcinációját, így a hallgatói körében közel száz százalékos az átoltottság.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz