Régóta közismert, hogy az egyetemi felvételik nyelvvizsgához kötöttek lesznek, így mindenkinek lehetősége van arra, hogy teljesítse ezt az elvárást - tette hozzá.
A kormány támogatja ezt a célt: minden 9. és 11. évfolyamra járó diáknak, összesen 140 ezer tanulónak lehetővé teszi ugyanis, hogy két hetet töltsön el egy olyan országban, amelynek a nyelvét Magyarországon tanulja. A gyerekek nagyon intenzív, 20-25 órás nyelvi kurzuson vehetnek majd részt, miközben szállásukat is nyelvi környezetben próbálják megoldani.
A kormány februárban döntött a program elindításáról, amelyben a diákok saját döntésük alapján, alanyi jogon vehetnek rész. A fiatalok egyénileg vagy szervezetten is utazhatnak, a nyelvtanfolyamokat pedig iskolájuk külföldi partnerintézményében vagy egy minősített nyelviskolában vehetik igénybe - mondta Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos.
A kabinet tervei szerint a programban történő részvétel semmilyen terhet nem tesz majd a családok vállára, a támogatás ugyanis az utazás, a nyelvtanulás, a szállás, az ellátás és a biztosítás költségeire is kiterjed.
Az összes iskolafenntartónak és intézményvezetőnek részletes tájékoztatót küldtek a program feltételeiről. Az iskolák egy internetes felületen jelezhetik, hogy az intézményükben tanulók közül hányan szeretnének részt venni a programban, milyen formában oldanák meg az utaztatást, melyik országokba és mikor szeretnének menni - közölte. A diákok várhatóan a jövő év elejétől jelentkezhetnek a programra, de novembertől már az interneten elérhetik a lehetséges célpontokat, így az utazás tervezése már akkor elkezdődhet.
Megjegyezte, mintegy 750 külföldi nyelviskolának juttattak el kérdőíveket arról, hogy részt kívánnak-e venni a programban, a válaszokat szintén szeptember 30-ig várják.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros