A tájékoztatás szerint az OECD központjában, Párizsban tartott rendezvényen a szervezet elfogadta a GVH és az OECD közös Regionális Oktatási Központjának (ROK) 2022. évi beszámolóját, jövő évi programterveit, amelyeket Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke mutatott be a versenybizottságnak – közölte az MTI.
A regionális oktatóközpont a két szervezet, az OECD és a GVH szakmai hátterére építve nyújt támogatást a versenyjog és a versenypolitika területén, elsősorban a kelet-, délkelet- és közép-európai országok versenyhatóságai számára. Magyarország így vezető szerepet játszik a régión belül az átmeneti gazdaságok fejlesztésében való részvétel és technikai segítségnyújtás területén.
A versenyhéten a GVH a tagállami tapasztalatok megvitatására szolgáló kerekasztal rendezvényeken öt témában ismertette a magyar jogalkalmazást az OECD tagországi szakértői előtt.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a ROK jelentőségéről szólva úgy fogalmazott: az OECD és a GVH közös Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központja növeli Magyarország nemzetközi elismertségét, erősíti a régiót, továbbá olyan versenyfelügyeleti feladatokat érintő naprakész tudást, eredményes vizsgálati és elemzési módszereket, nemzetközi versenyhatósági tapasztalatokat összpontosít, amelyekből Magyarország és a kiszolgált régió minden lakosa közvetlenül profitálhat.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások