A mostani korlátok között a SZÉP kártyából származó bevétel az első félévben mindössze a negyede volt az üdülési csekk bevételének tavaly ugyanebben az időszakban. Az üdülési csekk bevétel 3,6 milliárd forint volt a múlt évben, a fürdők éves bevételének 15 százalékát tette ki - tette hozzá a főtitkár.
A fürdőszolgáltatások a SZÉP kártya rekreációs alszámlájára kerültek, ez megnehezíti az igénybevételt a szövetség szerint, ezért javasolja az alszámlák közti átjárhatóságot.
Júniusban a SZÉP kártyából származó bevétel már csak 20 százalékkal volt kevesebb a tavaly júniusi üdülési csekk forgalomhoz képest, várhatóan másfél-két év kell ahhoz, hogy a kártyaforgalom elérje a csekkét - vélte Juhász Szabolcs.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az