A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A kormányzati becslés nagyjából háromszorosát, mintegy 30 ezer főt érinthet a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által felvetett ötlet, amely elrendelné az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre az állami körbe visszatérő 250 ezer közalkalmazott 62 év feletti kötelező nyugdíjba vonulását. A tárcavezető szerint ez 10-11 ezer fővel csökkentheti a közszféra állományát, ami 20 milliárd forintos megtakarítást jelenthet a költségvetésnek. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Napi Gazdaság kérdésére arról nem adott információt, hogy miként számolták ki ezt a "konzervatív" kalkuláción alapuló összeget.
Szakértők szerint a nagyjából nettó havi 150 ezer, évi 1,8 millió forintos átlagbért alapul véve kellene 10 ezer 62 éves vagy annál idősebb munkavállalót nyugdíjaztatni − a kormány elképzelései szerint azonban az elbocsátottak nyugdíjat azért kapnának, a megtakarítás így a 150 ezer forint és a nyugdíj közötti különbség lehet. Havi 90 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva így fejenként 60 ezer, évi 720 ezer forintos megtakarítás jöhet ki, a 20 milliárdos megtakarításhoz így 28 ezer főt kell nyugdíjazni.
Az említett megtakarítás nagyságrendileg 11 ezer fő nettó keresetével egyenlő − erősítette meg számításainkat Ádler Judit, a GKI kutatásvezetője. A közterhekből nem adódik megtakarítás, mert a közszféra után fizetett adók és járulékok csak "az egyik zsebből a másikba" kerülő pénzt jelentik, a tervek ráadásul Ádler szerint arra utalnak, hogy a 62 évesek kényszernyugdíjazásával felszabaduló státuszokat nem kívánják feltölteni.
Az ágazati létszámok alapján Ádler szerint az egészségügy helyzete a legrosszabb, és bár a jelek szerint átmenetileg nyugvópontra jutott a rezidensek kérdése, a tervezett további jelentős forráskivonások fényében borítékolható, hogy folytatódik az elvándorlás. A háziorvosi és számos más szakterület működtetése ma is csak az idősebb munkavállalók rendszerben tartásával oldható meg. Differenciáltabb a helyzet az oktatásban, a tanulói létszám csökkenése itt indokol némi visszafogást a pedagógusok számában is. A tanárok szakok szerinti eloszlása alapján azonban súlyos hiány mutatkozik például a természettudományos területen, a "fűnyíróelv" ezért számos tanintézményt ellehetetleníthet, főleg a hátrányos helyzetű térségekben. A közigazgatásban pedig már 2005 és 2010 között sor került egy százezres nagyságrendű létszámleépítésre, ezért itt már szűkek az ilyen jellegű tartalékok.
Nemzetgazdaság összesen | 39,1 |
− közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás | 3,7 |
− oktatás | 5,4 |
− humán-egészségügyi és szociális ellátás | 5,7 |
Forrás: Forrás: KSH |
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)