Az ellenzéki politikus a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozva fordult Orbán Viktorhoz. A nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazásával kapcsolatos határozat súlyos károkat fog okozni az egészségügyi ellátás terén - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott levelében Szilágyi László, aki szerint "ez lesz a kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek". Utalt az egészségügy létszámgondjaira, és annak kapcsán, hogy egyéni elbírálás alapján a kormány döntést hozhat a kérelmezők továbbfoglalkoztatásáról, kérdésesnek nevezte, vajon milyen objektív szempontok alapján bírálja majd el a kabinet az egyedi kérelmeket.
Számos szakmai szervezet adott hangot aggodalmának a kötelező nyugdíjazással kapcsolatban. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a jövő hét elején fogadja az ágazati szervezeteket, hogy erről tárgyaljanak.
A miniszterelnök sajtófőnöke ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, továbbra is az Idősügyi Tanács december 18-i ülésén tett kormányfői nyilatkozat az irányadó az ügyben. Orbán Viktor akkor azt mondta - idézte Havasi Bertalan -, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott akkor a kormányfő.
Az érintett kormányhatározat a múlt évi utolsó Magyar Közlönyben jelent meg. E szerint a kabinet január 31-i határidővel kérte fel a tárcavezetőket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy intézkedjenek azok munkaviszonyának megszüntetéséről, akik a hozzájuk tartozó költségvetési szervekkel közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, és betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, továbbá megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt.
A határozat azt is rögzíti, hogy ha a foglalkoztató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja, a munkáltatói jogok gyakorlója - a kormány véleményének kikérését követően - dönthet más közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő továbbfoglalkoztatásáról is.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz