Az EU lakosságának harmada 55 év feletti. A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát a lakosság elöregedésén túl az állami költségvetések szűkössége is fenyegeti. A nyugdíjak biztosítása ugyan a tagállamok feladata, de a stabilitási és reformprogramok keretében szükség van uniószintű egyeztetésre - mondta az állásfoglalásért felelős Ria Oomen-Ruijten (néppárti, Hollandia) képviselő a vita során.
Az Európai Bizottság 2012-ben megjelent, a nyugdíjrendszerek kérdését áttekintő jelentésével egyetértésben a képviselők a többpilléres nyugdíjrendszer megőrzése vagy bevezetése mellett foglaltak állást - közölte az EP magyarországi tájékoztatási irodája. Az ilyen rendszerben az első pillér a különböző állami nyugdíjakat, a második pillér a kollektív szerződésekben vagy munkaszerződésekben meghatározott, a munkáltató által biztosított nyugdíjat, a harmadik pillér pedig a magánnyugdíjpénztárakban halmozódó nyugdíjat jelenti. A gazdasági és pénzügyi válság következtében kiderült, hogy az állami felosztó-kirovó és a tőkefedezeti rendszer egyaránt sebezhető - közölte az Európai Parlament tájékoztatási irodája.
Az állami nyugdíjaknak még akkor is legalább tisztességes megélhetést kell biztosítania, ha hosszú távon alacsony növekedésre, emiatt költségvetési megszorításokra lehet számítani, jelentették ki a képviselők. Az állami nyugdíj a nyugdíjasok legfontosabb jövedelemforrása, fogalmazott a Parlament, hiányolva, hogy a bizottsági anyagban nem szerepel konkrétan a legalább a szegénység ellen védelmet nyújtó állami pillér fontossága. A képviselők a gazdasági válság által leginkább sújtott országok drasztikus nyugdíjcsökkentései miatt is sajnálatukat fejezték ki. Ezek a lépések sok nyugdíjast szegénységbe taszítottak.
A korai nyugdíjazás kivezetésével vagy a nyugdíjkorhatáron túli munkavállalás lehetőségének biztosításával növelhető a foglalkoztatottak száma. A foglalkoztatottak számának növekedésével könnyebben finanszírozható a tisztességes megélhetést biztosító és fenntartható nyugdíjrendszer. Az állásfoglalás szerint az egész Unióban garantálni kell a külföldön munkát vállalók számára a nyugdíjjogosultság-szerzést és a jogosultság megőrzését.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni