Tavaly novemberben a nyugdíjasok egy összegben átlagosan körülbelül plusz 32 ezer forintot kaptak. A gazdasági növekedéstől függő nyugdíjprémium is minden korábbinál nagyobb lett, az áremelkedést pedig az ellátás 8,4 százalékával egyenlítette ki a kormány.
Idén év elején a nyugdíjakat 2,8 százalékkal emelték. Sokáig hitte mindenki, hogy ebből biztosan újabb kiegészítés lesz, de most úgy tűnik, a helyzet a tavalyi helyett inkább a két évvel ezelőttihez lesz hasonló - írta a pénzügyi portál.
Mindezt alighanem már a kormányzat is felmérte, ezért helyezhették kilátásba a 13. havi nyugdíj fokozatos "visszaépítését". Elsőként 2021 februárjában érkezik pénz ilyen címen a nyugdíjasokhoz, akkor negyedhavi összeget kapnak kézhez az időskorúak. Két év múlva, vagyis 2022 elején félhavi összeg jár majd a nyugdíjasoknak, ezután a 2023-as kifizetés háromnegyed havi pénznek felel majd meg. 2024-ben a folyamat a végére ér, akkor a havi nyugdíj teljes összege eljut minden jogosulthoz. A 13. havi nyugdíjjal azután minden esztendőben teljes összegben számolhatnak az idősek.
Az már hetek óta látszik, hogy a koronavírus-járvány okozta válság miatt idén nem jár nyugdíjprémium, mivel immár az MNB legoptimistább becslése szerint sem lesz meg a nyugdíjprémium alapfeltételeként meghatározott 3,5 százalékos GDP-növekedés 2020-ban.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak