A nyugdíjasok és az öregkor kapcsán sokan ma is az elszegényedésre gondolnak, hiszen a nettó 130 ezer forintos átlagnyugdíj valóban nem a mai jövedelmek csúcsa, ám nyugdíjas középréteg ennél lényegesen többet kap havonta, arról nem beszélve, hogy sokan nyugdíj mellett munkával is kiegészítik keresetüket - írja a Zoom.hu a KSH Az ezüstgeneráció mint potenciális vásárlóerő a budapesti bevásárlóközpontokban című tanulmányából készült cikkében.
A kutatómunka ugyanis arra jut, hogy a nyugdíjasok szerepe a fogyasztásban a vásárlói szokások alakításában nemcsak az USA-ban, Nyugat-Európában, hanem már itthon is évtizedek óta meghatározó. Igaz, a magyar nyugdíjasok jövedelmi helyzete közel sem olyan jó, mint nyugati társaiké.
Kapcsolódó
Növekvő számuk azonban egyre jelentősebb súlyt jelent majd, ami egyebek mellett a magyar bevásárlóközpontok vezetőit is komoly kihívások elé állítja. A változások hatására az is elképzelhető, hogy egyes helyek kénytelen-kelletlen szép lassan megszűnnek - idézik a tanulmány két szerzőjét, Kovács Csabát József és Sikos T. Tamást.
A plázák kínálata egyelőre a fiataloknak szól, pedig a napi fogyasztási cikkek harmada már az idősebb háztartásokban köt ki. A fejlett országokban ezért már figyelnek is a kiszolgálásukra a megfelelő boltok létesítésével.
Gond ugyanakkor, hogy a fogyasztóképes kereslet a nyugdíjasoknál még szűk. Bár Budapesten mind létszámában, mint koncentrációjában jelentős a nyugdíjasok száma. Főleg Budán (I., II., XI. kerületek) és a belső kerületekben (VI., VII. és V. kerületben) laknak 60 évnél idősebbek nagyobb számban, átlagos bevételük pedig a 2016-os adatok szerint nettó 143,8 ezer forint volt. 200 ezer forint feletti nyugdíjat kapott a budapesti idősek 15,2 százaléka szemben a 7,3 százalékos országos átlaggal.
Nem utolsó szempont ezért, hol vannak a plázák: a nagy átmenő forgalomra épült plázák, a Keleti pályaudvar mellett épült Aréna, a KÖKI terminál, az M2-es metró végállomásán épült Árkád Üzletházat, a Széll Kálmán térnél lévő Mamutot kevésbé érinti a lakosság elöregedése. Utóbbi ugyan egy idősek lakta részen van, de sok ingázó halad át rajta. A West End és MOM park is ezzel kettősséggel jellemezhető, vagyis egyrészt biztosított a nagy átmenő forgalom - ugyanakkor magas a környéken élő tehetős nyugdíjasok száma. A kutatók szerint a Lurdy Ház ezzel szemben periférikus vásárlóerő-hiányos térségben található.
A kutatás készítői szerint ideje, hogy a nyugdíjas fogyasztókra koncentráljanak a plázák, mert létszámuk folyamatosan nőni fog.
A fotó forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól
