A Magyar Állampír Plusz (MÁP+) sikerével magyarázta Varga Mihály pénzügyminiszter az országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. eddig jegelte a nyugdíjcélú kötvényprogramjának elindítást - adta hírül a napilap.
A tárcavezető szavai szerint nem akart a PM és ÁKK egy sikeres kötvényprogrammal szemben egy másik állami programot indítani. Az adósságkezelő továbbra is tervezi, hogy elindít egy nyugdíjkötvény-programot, ám ez még mindig az előkészítés fázisában van - mondta a miniszter.
Kapcsolódó
A MÁP-ból eddig 2600 milliárd forint fogyott, ám a kormányzat célja, hogy ezt az állományt néhány éven belül 11 ezer milliárd forintra emelje. A pénzügyér szerint ez nem irreális cél, mivel csak a készpénzállomány jelenleg 6500 milliárd forintnyi.
A miniszter azt is elmondta, hogy a kormány nem tervezi a lakossági tranzakciós illeték csökkentését, bár idén volt ilyen javaslatuk, ám azt később visszavonták. Varga nem kívánta minősíteni Matolcsy György jegybankelnök elmúlt napokban egyre meredekebb euróellenes véleményét.
A pénzügyminiszter még tavaly novemberben jelentette be az újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír tervezett kibocsátását. A korábbi hírek szerint mivel az a cél, hogy az embereket hosszú, akár több évtizedes megtakarításra késztessék, ehhez magasabb hozamra van szükség, mint az ötéves prémium-állampapíré, amely az infláció felett 1,7 százalékot fizet, de legyen kisebb, mint a Babakötvény 3 százalékos prémiuma. A nyugdíjkötvénynél is fontos szempont lesz az egyszerűség: mindig ugyanabba az állampapír-sorozatba fektetik a pénzt, és a kötvény a befektető 65 éves korában (amikor eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt) fut majd ki. Bármikor, bármekkora összeget be lehet fektetni, akár rendszeresen, akár esetenként, a kamatot automatikusan újra befektetik.
Az államkincstárnál kell számlát nyitni, a szolgáltatás ingyenes lesz. Ennél olcsóbb, biztonságosabb, egyszerűbb nyugdíjtermék nem lesz - mondta korábban Barcza György ÁKK-vezér, aki szerint kezdetben évi 50-100 milliárd forintos értékesítést tartanak reálisnak.
Még október közepén mondta Barcza György, az ÁKK Zrt. vezérigazgatója, hogy az ÁKK-nak a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Majd néhány nappal később Varga azt mondta, hogy nyitott a kormány az ÁKK nyugdíjjavaslatára, jó lehetőségnek tekintik az állampapírokon keresztüli öngondoskodást.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró