A tavaly sikeresen bemutatkozott Gyorsítósáv második köre több mint két és félszeres keretösszeggel bátorítja a magyar ötletek gyakorlati hasznosítását - közölte Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A Gyorsítósáv pályázat első fordulóját tavaly szeptemberben írták ki, az akkori hárommilliárdos keretből húsz, úgynevezett spin-off vállalkozás hajthat végre piacorientált egészségipari fejlesztéseket egyebek mellett az intelligens sejtdiagnosztika és a bőrrák innovatív kezelése területén. Támogatást nyert egy mesterséges intelligenciára épülő, a gyógyszerkutatást támogató kvantumkémiai szimulációs szoftver megalkotása is.
Kapcsolódó
Az új pályázati felhívás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) honlapján érhető el. Változatlanul a jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, piacképes prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztése a cél. A pályázati részvétel további feltétele egy kutató foglalkoztatása. Egy projekthez 50-200 millió forint támogatás ítélhető meg. A kiírás így 40-160 innovatív kezdeményezés valóra váltását, és ugyanennyi magasan képzett szakember elhelyezkedését teheti lehetővé. Vagyis összesen 8 milliárd forint keretből kaphatnak támogatást az érintettek. A pályázati lehetőség iránt érdeklődők elsőként szakmai vélemény iránti kérelmeket nyújthatnak be online felületen keresztül.
Schanda Tamás azt is elmondta: a kormány 2030-ra a jelentős európai innovátorok közé léptetné előre hazánkat. Magyarországon tavaly minden korábbinál több forrást, mintegy 771 milliárd forintot fordítottak kutatás-fejlesztésre. Az állami költségvetési ráfordítások összegét 2010 óta lényegében megduplázták. A legtöbb új munkahely a vírusválságban is a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, az IT szektorban és a tudományos, szakmai tevékenységekben jött létre. Míg 2010-ben csak 31 ezer kutató dolgozott Magyarországon, addig tavaly már több mint 62 ezer - hangsúlyozta az államtitkár.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön