Az áremelésről szóló tájékoztatókat a szolgáltatók ezekben a napokban, hetekben postázzák előfizetőiknek. Az idén már másodjára emelik az árakat a szolgáltatók, miközben az elmúlt tíz évben nem emelkedtek a szolgáltatások árai.
Az áremeléskor a cégek a megváltozott piaci körülményekre és az inflációra hivatkoztak, de voltak olyan vélemények is, amelyek szerint ez csak diplomatikus becsomagolása a válságadó hatásának.
A Hwsw.hu szakmai hírportál összegzése alapján a Magyar Telekomnál a havi díjak 260-760 forint közötti mértékben nőnek,
a mobilpercdíjak átlagosan 2-3 forinttal emelkednek. A portál körkérdésére a UPC és az Invitel azt jelezte, hogy csak az áfaemelést érvényesíti. A Vodafone-nál érdeklődésükre még nem tudtak tájékoztatást adni a jövőre érvényes havi díjakról, s a Telenortól is azt tudták csak meg, hogy számolnak.
A piacon több mint másfél éve csökken az előfizetők száma, költése. Közben romlik a fizetési fegyelem. A szolgáltatók az idén minden negyedévben csökkenő bevételekről és profitról számoltak be. Bár minden cégnél végrehajtottak költségcsökkentő intézkedéseket, a nagy elbocsátásoktól igyekeztek megóvni magukat. Mindemellett folyik a drága hálózatfejlesztés, fizetni kell a távközlési különadót is, ami szektorszinten évi 61 milliárd forint - írja a lap.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót