Magyarország a külső és belső egyensúlyi mutatók terén jól teljesít, a régiós országokat felülmúlva, de a hitelkitettség, az MNB devizatartalékának esetleges csökkentése aggodalomra adhat okot, illetve kockázatot jelent az infláció 2014-re várt gyorsulása - derült ki Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piaci elemzőjének előadásából a HBLF XIII. pénzügyi csúcstalálkozóján. Úgy vélte, jók a gazdaság rövid távú növekedési kilátásai, de a középtávúak illetve a potenciális növekedés esélyei már kevésbé.
Az elemző szerint a befektetők egyre inkább a kvalitatív és a kormányzati tényezőkre figyelnek, így a kabinetnek meg kell őket nyugtatnia. A Nomura IMF-modellen alapuló becslése szerint a forint mintegy 10 százalékkal alulértékelt. Hozzátette: a forintból kevésbé szálltak ki a külföldi befektetők más feltörekvő piaci devizákhoz képest, az árfolyamkilengések is kisebbek voltak. A magyar piac számára kedvező, ha a globális befektetői hangulat optimista, míg Lengyelország esetében - amely jelentős belső piaccal rendelkezik - épp fordított a helyzet.
Hasonlóan látta a magyar gazdaság kilátásait Demetrios Efstathiou, a Standard Bank feltörekvő piaci stratégája. A ciprusi származású szakember szerint rövid távon nincs túl nagy gond, ám hosszabb távon problémát okoz, hogy lényegében nincs belföldi kereslet és csak az export hajtja a gazdaságot. Efstathiou szerint a választások után FDI-barátabb politikára, illetve arra volna szükség, hogy ne indítson a kormány több támadást az egyes szektorok ellen.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak