Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezők felmérése. A program forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-90 millió forint jut - derül ki az MTI tudósításából.
Kásler Miklós hangsúlyozta, a cél a 45-65 év közötti lakosság korai halálozásának megelőzése, a dohányzás visszaszorítása, a felnőttkori elhízás megakadályozása. A program kimondottan az alapellátásra helyezi a hangsúlyt, együttműködésre késztetve a háziorvosi praxisokat és az egészségfejlesztési irodákat.
A program szakmai irányítója az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet lesz.
A miniszter bejelentette azt is, hogy 44 kórház nyert a családbarát szülészetek kialakítására 6,4 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázaton.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat