Az Európai Bizottság azzal indokolta a fúzió elutasítását, hogy az összeegyeztethetetlen lenne az európai belső piaccal, konkrétan megszűnne a verseny a vasútépítés és fejlesztés piacán. A bizottság a döntését nem kommentálta nyilvánosan, levélben értesítette a két céget.
A fúzió mellett pedig mind a német, mind a francia vezetés is kiállt - olvasható a portálon.
A Bizottság versenyjogi biztosa szerint az európai cégeknek most éppen arra van szükségük, hogy versenyezzenek, és ezáltal erősek maradjanak.
A két cég a bizottsági döntés ellenére nem adták fel az egyesülésről szőtt terveket, terveik szerint 2019 első felére kedvező döntés is születhet az ügyben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában