A napilap cikke szerint akár a másfélszeresét is érheti 2022-re a 2016-os nettó keresetünk, ha megvalósul a kormány minap nyilvánosságra hozott, 2022-ig szóló terve. Ebben a reálkeresetek akár ötvenszázalékos emelkedését jelölte ki célként; ez korábban még negyvenszázalékos növelés volt. A reálkereseti mutató méri, hogy az egységnyi kézhez kapott fizetésünk értéke mekkora, tehát abból az adott időszakban többet vagy kevesebbet tudunk vásárlásra, fogyasztásra, vagy akár megtakarításra költeni.
A Magyar Idők által megkérdezett érdekképviseletek szerint a reálkereset-emelkedésre kitűzött cél reális, ám ehhez következetes lépésekre van szüksége mind az állam, mind a gazdaság többi szereplője részéről. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára optimistának, ám merész célkitűzésnek nevezte a tervezett reálkereset-emelkedést. Kedvező, ideális ívet jelölt ki a kormány a konvergenciaprogramban, amely a rendszerváltás óta először érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Nyugat-Európához, amennyiben az abban foglalt inflációs, növekedési és egyéb makrogazdasági mutatók megvalósulnak. (A magyarok 40 százaléka érzi úgy, hogy jobban él, mint szülei.)
A főtitkár hangsúlyozta: a programban kijelölt pálya elérését számos tényező befolyásolhatja. Amennyiben a külső tényezők nem okoznak érdemi hatásokat, akkor elképzelhető a reálkeresetek ötvenszázalékos növelése, ugyanakkor ehhez ki kell alakítani a megfelelő szabályozórendszert. A célokhoz továbbra is fent kellene tartani az idei és a tavalyi évhez hasonló, átlagosan a két számjegyű bruttó keresetemeléseket.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a lap kérdésére kiemelte: a szakszervezet támogatja a konvergenciaprogramban foglaltakat, mivel az érdekképviseletek régóta vallják, hogy a felzárkózást gyorsabban végre kell hajtani. A szakszervezeti vezető ugyanakkor bátor lépésnek nevezte a programban megfogalmazott célokat, de emlékeztetett, a hatéves bérmegállapodás megkötése is merész lépés volt, mára viszont már látszik, hogy az szinte csak kedvező hatásokkal járt.
A gazdaság szereplőinek segítése is fontos, mivel míg hazánkban a mikro- és kisvállalkozások közül csak párszáz exportképes, addig Ausztriában a nagyságrend többezres. Palkovics hozzátette: világosan látszik, hogy a korábbi politikai és gazdasági irányokkal ellentétben egy merőben új, minőségi változás körvonalazódik, amelyet a konvergenciaprogram is tartalmaz.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra