A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, valamint a mezőgazdaság járult hozzá. Az ipar teljesítménye csupán stagnált, az építőipar pedig továbbra is mérsékelte a növekedést.
Így 2016 egészében a GDP 2 százalékkal emelkedett. Ráadásul szezonálisan és naptárhatással kiigazítottva még rosszabb a helyzet, így ugyanis csupán 1,8 százalékot mutat a tavalyi tempó.
A tavalyi negyedik negyedévben - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal bővült a bruttó hazai termék volumene. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 2015 azonos időszakához viszonyítva 1,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene.
Ehhez képes a piaci várakozás ennél erősebb, két százalék körüli ütemet várt.
A KSH az erről az időszakról szóló második becslését március 7-én publikálja.
A friss adatok szerint a német GDP GDP 0,4 százalékkal nőtt 2016 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest, a harmadik negyedévi 0,1 százalék negyedéves növekedés után - miközben a piac 0,5 százalékos negyedéves GDP-növekedést várt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja