A sajtóban és építész szakmában közismert, hogy az Orbán-kormány már megalakulása óta új múzeumi negyedet szeretne építeni a Városligetben, közelebbről az 56-osok terén, ahol most kvázi P+R parkoló működik. A kormány most megjelent határozatában a költségvetés általános tartalékából 253 millió forintot adott a Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tervezéshez szükséges pályázatok lebonyolítására.
A kormány szerdára datált határozata szerint új nemzeti közgyűjtemény-együttes épülne a Városligetben az 56-osok terén. A tervek szerint ide kerülne a Néprajzi Múzeum, amely jelenleg a Kossuth téren a volt Kúria épületében működik. A kormány és a Legfelsőbb Bíróság korábban is ambicionálta, hogy a bírák kapják vissza a patinás épületet, a költözés jelenleg is napirenden van.
A néprajzi mellett az új múzeumi negyedbe költözne a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Új Nemzeti Galéria - utóbbiba a Szépművészeti Múzeum és Nemzeti Galéria egyesített gyűjteménye kerülne. A Városligetbe költözne a Ludwig Múzeum, a Magyar Zene Háza és a Magyar Építészeti Múzeum is. A második ütemben a teljes Városliget területfejlesztési koncepciója is elkészülne, amelynek célja a terület kulturális hasznosítása lenne, ennek keretében a Fővárosi Nagycirkusz is új épületet kapna.
A most megszavazott 235 millió forintból június 30-ig kell a nemzetközi tervpályázatot meghirdetnie az EMMI-nek. A majdani beruházás a 2014-2020 közötti uniós támogatásokból szeretné a kormány finanszírozni, ám támogatások mellett meg kell vizsgálni a költségvetési és magántőke bevonásának lehetőségeit.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot