Idén január 1-től az sbo-k osztályvezető főorvosa, illetve műszakvezető szakorvosa kizárólag sürgősségi szakorvos, illetve oxyológai és sürgősségis szakorvos lehet. A minimumfeltételeknek való megfeleléshez 600 ilyen szakorvosra lenne szükség, ám a nyilvántartások szerint mindössze 140-en rendelkeznek a szüksége szakvizsgával, ami súlyosan törvénysértő helyzethez vezet a betegellátásban - figyelmeztette a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke Balog Zoltánt, az emberi erőforrás tárca vezetőjét január 19-én kelt levelében.
A szabályok kényszerű megszegése széles skálán mozog, enyhébb esetekben - sajnos ez a kevesebb - "csak" a megfelelő szakképesítésű műszakvezető folyamatos biztosítása szenved csorbát, ám ennél sokkal gyakrabban nemhogy sürgősségi szakorvos, de egyéb szakorvos sem található minden esetben az osztályon, a műszakokat rendre rezidensekkel láttatják el.
Kapcsolódó
A sürgősségi orvostan szakorvosjelöltjei nem ritkán műszakvezetésre vannak kényszerítve, úgy, hogy mellettük a legkülönbözőbb, vagy a szakorvosképzésben előírt gyakorlatukat töltő, vagy a menedzsment által odakényszerített kezdő rezidensek vannak beosztva a pszichiátriától a bőrgyógyászaton át a reumatológiáig bezárva. Sajnos olyan osztályt is találtunk nem egyet, ahol az osztályvezetéssel megbízott orvos sem rendelkezik az előírt szakképesítéssel - írta Éger István.
A MOK honlapján is közzétett levél széles körben ismertté vált, a szaktárca azonban a mai napig nem válaszolt Éger levelére.
Többek között a durva orvoshiány miatt is jellemezte orosz rulettként a mai magyar egészségügyet Kincses Gyula korábbi egészségügyi államtitkár a Millennium Intézet keddi konferenciáján, ahol azt mondta, teljesen esetleges, hogy aki ma ellátást keres az állami egészségügyben, milyen színvonalon kapja azt meg.
Sajtómegkeresésekre az egészségügyi államtitkárság megkérdőjelezte a MOK számításainak hitelességét, akárcsak a Magyar Időknek nyilatkozó Berényi Tamás, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke. A szaktárca az ATV kérdésére azt is közölte, hogy noha 2017 elejétől a sürgősségi osztályokon az osztályvezető, műszakvezető szakorvosnak megfelelő szakvizsgával kell rendelkeznie, ám a jogszabály módosítása miatt ezt két hónapig nem ellenőrzik. A tárcát a problémáról még senki nem tájékoztatta - válaszolták az ATV-nek.
Erről időközben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal hívta is felvilágosította Éger Istvánt - derül ki a Hír TV összeállításából. Azaz arról, hogy bár január 1-jén hatályba lépett az a jogszabály, amely előírja, hogy az sbo-n csak sürgősségi orvostani szakvizsgával rendelkező orvos vezethet ügyeletet, a szabályt 60 napos türelmi idővel vezették be, azaz márciusig nincs ellenőrzés. Éger szerint 20 éve lehet tudni, hogy a sürgősségi szakorvosképzés romokban hever, későn jött az utóbbi 2-3 évben az ösztöndíj támogatása és a béremelés.
Vannak átmeneti megoldások, de az biztos nem tartozik ide, hogy úgy csinálunk, mintha a probléma nem létezne - hangsúlyozza a MOK elnöke.
Az európai, benne a mai magyar egészségügyről egy stockholmi székhelyű szakmai szervezet adott ki friss elemzést hétfőn, melyből további részleteket itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Addig csűrték-csavarták a Duna Párt létrejöttét, míg tényleg megvalósult

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé
