Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő fogalmazott így pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt követően, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közel 400 milliárd forintos hiánycsökkentő intézkedéscsomagot jelentett be. Az ellenzéki politikus emlékeztetett, szakértőkkel egyetértve hónapokkal ezelőtt jelezték: a kormánynak sem az idei, sem a jövő évi költségvetési hiánycélja nem tartható. "Kiderült, hogy igazunk volt, nem örülünk neki" - fogalmazott Burány Sándor, aki a közszféra létszámának 22 ezres csökkentését, valamint a pedagógusok béremelésének elhalasztását nevezte a legfájóbb intézkedéseknek.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól