A feltételezett tettesek összesen ötvenmilliárd forintos kárt próbáltak okozni, a hatóság harmincmilliárd forintot, vagyis a summa több mint felét visszavette a bűnelkövetőktől, ezzel is csökkentve a kárt. A feltárt bűncselekmények meghatározó részében költségvetési csalás gyanúja miatt indul eljárás, forgalmiadó-visszaélést gyakran követtek el az utóbbi időben például étolajjal, kávéval, esetleg műtrágyával vagy éppen élelmiszer-adalékkal. (Lövedékálló mellényeket vásárolt a napokban a NAV.)
Tállai András beszélt az úgynevezett megelőző bűnüldözés fontosságáról, vagyis arról is, hogy a NAV-nak a lehető leghamarabb észlelnie kell a kétes folyamatokat, egy-egy szereplő visszaélési kísérletét, s még a károkozás előtt le kell csapni - számol be az MTI.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak