-A jegybank továbbra is elkötelezett az árstabilitás fenntartása mellett a koronavírus-járvány ellenére is. A legnagyobb kockázat szerinte az infláció szempontjából a feltörekvő piacokon kiújuló kockázatkerülés, ami az utóbbi heteket jellemezte - nyilatkozta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Reuters-nek.
A Portfolio által idézett interjú szerint az MNB mindenképp el szeretné kerülni, hogy a bizonytalan globális környezet bármilyen csatornán emelje az inflációs kockázatot.
Kapcsolódó
-Az MNB kész megtenni a megfelelő lépéseket a megfelelő eszközökkel, ha az inflációs kilátások indokolják - mondta Virág.
Az alelnök a heti egyhetes betéti tendere kapcsán nyilatkozott a hírügynökségnek, aminek múlt heti változását a piaci szereplők egy szokatlan és drasztikus kamatemelésként értékeltek.
Erre Virág szerint ez volt a szükséges válasz az MNB részéről a fokozódó kockázatkerülésre. Ez az eszköz továbbra is gyors reakciót biztosít az esetleges piaci folyamatokra. Ugyanakkor az egyhetes kamatnál szerinte fontos a kiszámíthatóság és a piaci várakozások, ebből arra lehet következtetni, hogy ilyen húzásokkal egyelőre nem készül az MNB.
A csütörtöki tenderen nem is történt változtatás a múlt heti 15 bázispontos szigorítás, maradt a 0,75 százalékos kamat az egyhetes betétnél.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Minimálbérben is a sereghajtók között kullogunk az EU-ban