A Magyar Államkincstár nevében Bugár Csaba elnök, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten a két intézmény megújított és kibővített együttműködési megállapodásáról szóló dokumentumot.
Az együttműködés során kiemelt területnek számít különösen a rendszeres adatszolgáltatás az intézmények között. Az MNB ennek érdekében folyamatosan tájékoztatja a kincstárt az általa végzett központosított illetményszámfejtéshez szükséges, az önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak, valamint a magánnyugdíjpénztárak aktuális adatairól.
A kincstár felelős az állami költségvetés végrehajtása során a pénzforgalom lebonyolításáért és a központi elszámolásokért, a költségvetési pozíció előrejelzéséért és a likviditásmenedzseléséért, továbbá meghatározott adatszolgáltatásokért. Nyilvántartja az állam által vállalt garanciákat és viszontgaranciákat. Ellátja a közszférában foglalkoztatott közel 900 ezer fő illetményének számfejtését, az ehhez kapcsolódó adó- és járulék elszámolást és bevallást.
A lakástámogatásokról is adatot cserélnek majd
Ezen feladataihoz kötődően a jegybank kérésére eseti adatszolgáltatást nyújt a felügyeleti eljárások kapcsán szükséges, az állami támogatásokkal, valamint az MNB által felügyelt intézmények tevékenységéhez kötődő állami viszontgaranciákkal összefüggésben felmerülő kérdésekben. A két intézmény emellett kölcsönösen tájékoztatja egymást a lakáscélú támogatásokkal és az állami viszontgaranciákkal kapcsolatos – pénzügyi szervezeteket érintő – ellenőrzési tevékenységükkel összefüggésben tapasztaltakról.
Az intézmények a mostani megállapodás szerint közreműködnek - erre irányuló megkeresés esetén - feladat- és hatáskörüket érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, illetve szakterületeikhez tartozó kérdések szakszerű megválaszolásában. Tájékoztatják egymást különösen a visszaélések megelőzésével, valamint a pénzügyi piac, a pénzügyi szolgáltatók és az ügyfelek védelmével, biztonságával kapcsolatos kérdéskörökről.
A jegybank emellett vállalja, hogy tájékoztatást küld a kincstár részére a hitelintézetekre vonatkozóan - többek között - azok átalakulásáról, korlátozások életbe léptetéséről, tevékenységi engedélyük felfüggesztéséről, valamint működési engedélyük visszavonásáról szóló döntése esetén. A kibővített együttműködés továbbá kiterjed arra is, hogy a két intézmény kölcsönösen tájékoztatja egymást a másikat érintő továbbképzésekről, illetve szakmai fórumokról és konzultációkról.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt van Hadházy Ákos felmérése: ennyien szavaznának az új pártjára