A jegybank pénteken megtartotta első, őszi ülését, melyen a testület megtárgyalta és elfogadta a jegybank első féléves gazdálkodásáról szóló tájékoztatást.
Papcsák Ferenc, az fb elnöke ezzel kapcsolatban az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben kiemelte: folytatódik a hatékony gazdálkodás, és külön üdvözli az ennek köszönhetően elért eredményeket.
A testület ülésén döntöttek a jegybank alapítványokban való részvételét vizsgáló eljárás záródokumentumának nyilvánosságra hozataláról is. Ennek értelmében a Magyar Nemzeti Bank internetes felületén hamarosan közzéteszik a dokumentum alapvető megállapításait tartalmazó összefoglalót, és a teljes iratanyag hozzáférhetőségét is biztosítják.
A felügyelőbizottság úgy határozott, hogy átfogó vizsgálatot indít a jegybank informatikai tevékenysége ügyében is.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?