Hogyha szívesen látnak bennünket és olyan körülményeket találunk és egy jó megoldás van, akár államtitkárságokra lebontva is, akkor miért ne? - fogalmazott a Balog Zoltán. Mint elmondta, örül, hogy megkezdődött a minisztériumok elhelyezéséért a "casting". Hozzátette, hogy már az előző ciklusban is Miskolcon szerette volna elhelyezni az Emmi cigányügyi államtitkárságát, ami akkor nem sikerült.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tárcánál 1600 ember dolgozik, akinek családja van és Budapesthez kötődik - tette hozzá. "Én Miskolcon otthon vagyok, nekem nem jelent nehézséget" - fogalmazott a miniszter.
A Kossuth Rádióban Balog Zoltán a megváltozott feladatokkal indokolta a tárca államtitkárainak cseréjét. A minisztériumot és a vezetői gárdát ő átvette az előző ciklusban elődjétől, Réthelyi Miklóstól, most pedig a maga választotta emberekkel akar dolgozni.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot