A járvány miatt az idén a megszokottnál később kezdődnek az országos bértárgyalások. Az első egyeztetések várhatóan október végén lesznek - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a napilapnak.
A járvány miatt továbbra is nagy a bizonytalanság, ezért a szakszervezetek sem tartják életszerűnek, hogy szeptemberben érdemi tárgyalások indulhassanak a 2021-es minimálbér és a garantált bérminimum összegéről. Érdemi egyeztetésekre várhatóan a harmadik negyedéves mutatók alapján kerül sor. Az elnök elhúzódó év végi egyeztetésekre számít.
Továbbra is a bizonytalanság határozza meg a versenyszféra szereplőinek mindennapjait, az adatok szerint ráadásul a járvány ismét erőre kapott. Ezért az őszi bértárgyalások várhatóan csak késő ősszel kezdődhetnek el érdemben - közölte a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) is. Egyelőre a szakszervezeti oldal sem alakította ki álláspontját, mekkora fizetésemelésre lenne szükség jövőre, a képviselet ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen a keresetek további növelése.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot