Bodó Sándor hozzátette, a bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról, 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik.
A megállapodásban a felek azt is vállalták, hogy a 2021 első fél évének végén ismert gazdasági eredmények tükrében újra átértékelik a megelőző másfél év gazdasági eredményeit, egyebek mellett a bérek helyzetét is.
Kapcsolódó
Az államtitkár az MTI szerint kiemelte, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről: a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).
Bodó Sándor szerint hosszú és nehéz munka van mögöttük, ugyanis 7 tárgyalási fordulója volt a 2021-es bértárgyalásoknak, a bérmegállapodást a nyolcadik alkalommal, hétfőn írták alá a felek. Közölte, a 2021-es béremelés hatására 2010-hez képest a minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig már csaknem 145 százalékkal emelkedett.
A kormány továbbra is azért dolgozik, hogy folyamatosan emelkedjenek a bérek, a cégek jól teljesítsenek és a magyar gazdaság fejlődni tudjon - jelentette ki Bodó Sándor, aki szerint ennek a munkának az eredménye a foglalkoztatási adatokon is látszik, hiszen a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, a regisztrált álláskeresők száma pedig nem éri el a 300 ezret.
Palkovics Imre, a MOSZ elnöke a bérmegállapodás aláírását azzal indokolta, hogy a minimálbér, a garantált bérminimum, illetve a minimálbérhez kötött szociális juttatásokban érintett csaknem 1,5 millió ember hátrányára "tovább nem huzakodhatnak".
Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke is megerősítette, hogy "keserves" volt az idei tárgyalássorozat, bár ez minden évben nehéz, most azonban a járvány okozta helyzetben még jobban kiéleződtek az álláspontok. Az MGYOSZ alelnöke szerint az, hogy mindezek ellenére aláírták a megállapodást, az aláíró felek felelősségteljes hozzáállását tükrözi.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt