Ha sorba rendezzük az EU-tagállamokat aszerint, hogy százezer lakosra vetítve hol adták ki a legtöbb új tartózkodási engedélyt, az látszik, hogy Magyarország a középmezőnyben van - idézte az Eurosatat 2019-es számait a Qubit. Spanyolországban kicsit több az új érkező, mint nálunk, Dániában kicsit kevesebb.
A tartózkodási engedélyek tipikusan egy vagy két évre szólnak, de jellemző, hogy azokat meghosszabbítják, megújítják. Magyarországon 2019-ben 62 073 új tartózkodási engedélyt adtak ki, csaknem háromszor annyit, mint 2015-ben. Messze a legtöbben Ukrajnából érkeznek Magyarországra, utána jócskán lemaradva Kína és Szerbia következik.
Az ukránok nagyon nagy része munkavállalás céljából kér tartózkodási engedélyt, a kínaiak viszont nagyjából fele-fele arányban munkavállalás és tanulmányok céljából érkeznek. Szerbiából szinte csak dolgozni jönnek ide az emberek, de Vietnámból a munkavállalás mellett több mint ötszázan családegyesítés címén költöznek Magyarországra. Az indiaiak leginkább dolgozni jönnek hozzánk, míg az USA-ból a legtöbben tanulni érkeznek.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot