Pintér András, a gyanúsított kirendelt védője a Magyar Időknek megerősítette, a visszaalakított fegyverekkel rablógyilkosságra készültek. A 63 éves M. Pétert és a 61 éves R. Gyulát eddig lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsították. 2015 novemberében fogták el őket, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éles lőszereket találtak a gépkocsijukban - írja az Inforadio.hu.
Az ügyvéd szerint védence M. Péter tagadja, hogy köze lett volna a fegyverekhez, vallomása szerint azok egyébként is hatástalanítottak, és társáé, R. Gyuláé voltak, ahogy azt is tagadja, hogy merényletre készültek volna. A két férfi elfogása után azonban Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László akkori rendészeti államtitkár egy sajtótájékoztatón elmondta: az elfogottak egy kormánytag ellen készültek merényletre.
Kapcsolódó
A Magyar Idők szerint a házkutatások során a szándékot bizonyító feljegyzések kerültek elő, ugyanakkor a gyanúsítások között még sem, szerepel a merénylet terve. A nyomozati iratok szerint M. Péter szélsőséges nézeteket vallott, a szélsőbalos ideológiától a szélsőjobbig jutott, állítólag a Magyar Nemzeti Arcvonallal és annak létrehozójával, id. Győrkös Istvánnal is szimpatizált - írja a Magyar Idők.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz