A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Binder a Napi Gazdaságnak elmondta, minden nagyobb volumenű ügyletnél automatikusan megnézik, mi történt, és ez most sem volt másképp. Azonban a rutinszerű vizsgálat során nem találtak indokot, hogy vizsgálatott indítsanak Csányi Sándor és az általa birtokolt cég részvényeladási ügyében.
A Reuters ugyanakkor arról tudósított, hogy az elmúlt hónapokban a feszültség jelei mutatkoztak Csányi és az Orbán-kormány között. A miniszterelnökséget vezető Lázár János két interjújában is arról beszélt, hogy az OTP vezetőjének túl nagy a befolyása. Azzal a hasonlattal élt, hogy van itt egy polip, amelynek csápjai behálózzák az élet minden területét. Egy demokráciában az ilyen nagy hatalom komoly kockázatot jelent.
Ha valóban már korábban repedések jelentek meg a felek viszonyán, akkor a hét végi részvényeladás minden bizonnyal kiszélesítette ezeket − írja a hírügynökség. A Reutersnak a bankárhoz közel álló számos forrás részletes tájékoztatást adott arról is, hogy Csányi februárban tervezett szívműtéten esett át, amelynek során egy az aortáját és szívbillentyűjét érintő genetikus hibát korrigáltak. Öt hét rehabilitáció után orvosai visszaengedték dolgozni. Ez alapján a bankvezér azt fontolgatja, hogy feladja a vezérigazgatói posztot és megmarad csupán elnöknek az OTP élén, de nem a közeli jövőben.
A betegségéről szóló újsághír lehet a kormány trükkje, amivel alá akarják ásni a pozícióját − mondta a hírügynökség több forrása −, bár semmi bizonyíték nem támasztja alá, hogy a cikk a kabinet sugalmazására született volna. Nyilvánvaló, hogy a kormány célba vette Csányit − mondta egy névtelenséget kérő magyar bankár a Reutersnak. Mindenesetre újabb részvényeladásról már nem érkezett kedden bejelentés, így 500 ezer darab részvény közvetetten Csányi tulajdonában maradt.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak