A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Ingatlanpiaci szakértők szerint a forgalmi érték másfél százalékában maximált éves bérleti díj még az állagmegóvásra sem elég, legfeljebb a hibaelhárításra tud majd elegendő forrást biztosítani a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. számára. Emiatt tartja magát az a nézet, hogy a NET aligha tartja sokáig tulajdonában a felajánlott ingatlanokat − azok viszonylag hamar ingyenes vagyonjuttatás keretében átkerülnek az önkormányzatokhoz. Ez a megoldás ugyanis sokkal kezelhetőbb rendszert hozna létre, hiszen ellenkező esetben a NET kénytelen lenne állami ingatlankezelővé avanzsálni, amire a társaság rendelkezésére álló 25 milliárd forint többszöröse sem lenne elég.
Az önkormányzati szerepvállalás mellett természetesen fennmaradna a korábbi tulajdonosból bérlővé váló egykori hiteladós visszavásárlási joga, ugyanakkor az önkormányzatot már nem kötné a kormányhatározat a piacon nevetségesen alacsonynak tartott bérleti díj fenntartására (Napi Gazdaság, 2012. március 22.). Ez nem jelentene automatikus emelést, hiszen az adott településeknek jogukban áll szociális támogatásként lakbérkedvezményt nyújtani a valóban rászoruló családoknak − más kérdés, hogy az e célra rendelkezésre álló települési források léte sokak szerint kérdéses. Az is igaz, hogy a NET-tel szemben a helyhatóságok alkalmasak arra, hogy időről időre felülvizsgálják az adott bérlő anyagi helyzetét, hiszen az évek során alapvetően változhatnak az adósok életkörülményei − ha másért nem, hát azért, mert a NET-es bérleti megoldás örökölhető is.
Ugyancsak az önkormányzati szerepvállalás melletti érv lehet az is, hogy a településeknek a NET-tel szemben lehet olyan szociális bérlakása, ahol a fizetési képesség vagy készség megnehezülése esetén az ügyfél lakhatása lakáscserével biztosítható. Nem azt ígéri az állam, hogy az adott ügyfél élete végéig megmarad a lakásában − hívta fel a figyelmet egy bankár, aki szerint a NET révén már amúgy is sokat kap a megmentett azokhoz képest, akik az utolsó forintjukkal is rendben törlesztettek.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt