November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója, és ehhez kapcsolódva konferenciát szerveznek az ELTE-n. A tanácskozás végén oktatáskutatók részvételével kerekasztal-beszélgetést tartanak majd, és arra várják a szakembereket - közölte. Palkovics László a középfokú felvételi esetleges kötelezővé tételéről azt mondta: ez összefügg az új alaptantervvel és a kidolgozandó sztenderdekkel. Bevezetését ezzel együtt lehetne megvalósítani, 2019 táján - jelezte. Hozzátette: az a cél, mindenki ott végezzen, ahol a képességeit maximálisan ki tudja használni.
A Műegyetem gazdálkodástudományi karának esetleges leválásáról és ELTE-hez kerüléséről azt mondta: a műszaki egyetemnek a finanszírozással sosem volt gondja. A BME-től a képzést pedig senki nem akarja elvenni - jelentette ki. Ilyen kérés hivatalosan nem érkezett a tárcához, de ha az adott kar kezdeményezi, akkor a kari tanácsoknak kell dönteniük első lépésként, és meg kell nézni azt is, hogy a két intézményre milyen hatással lenne a leválás, illetve a csatlakozás - közölte.
Kapcsolódó
Alapvetően nem a kar kerülne el, hanem a gazdálkodástudományi képzés - jelezte az oktatási államtitkár, cáfolva, hogy ingatlanspekulációról lenne szó.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba