Közös országot csak közös akarattal lehet létrehozni, ehhez pedig közös ajánlat, közös miniszterelnök-jelölt kell - érvelt Karácsony az MSZP által propagált választási összefogás mellett, melynek célja, hogy koordinált választókerületi indulással, esetleg közös listával fogjon össze az ellenzék a kormányváltásért.
Beszédét az MSZP budapesti évadnyitóján mondta el, ahol az ellenzéki politikus a fideszes áldemokrácia helyett a szociális demokráciát nevezte elérendő célnak. A szociális demokrácia programja szerint az emberekbe kell beruházni, a hatalom az utolsó - mondta.
"Ha nincs közös miniszterelnök-jelölt, ha nincs közös lista, automatikusan kétharmada lesz a Fidesznek. Be kell fejezni a demokratikus pártok közötti versenyt, be kell fejezni a testvérháborút!" - mondta el Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a programismertetés felelőse.
A kormányváltás egyelőre messzi célnak tűnik - mind az MSZP-nek, mind a teljes ellenzéknek - a Publicus Intézet decemberi mérése szerint a biztos szavazó, pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 48, az MSZP-é 15, a Jobbiké 14, az LMP-é 7 százalék. A DK támogatottsága 6 százalék. A teljes lakosságban a szocialistáknak 9 százaléknyi szavazójuk lehet. Karácsony Gergely viszont az ország legnépszerűbb politikusa ezzel együtt is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta