György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztésében ismerteti, hogy a január 1-jétől hatályos hulladéktörvény szerint kéttényezős díjmegállapítást kell alkalmaznia a fővárosnak. A közszolgáltatás díja alapdíjból és ürítési díjból áll.
A törvényi szabályozásnak való megfelelés miatt új rendelet készül a szennyvízszállítási közszolgáltatásra - jelezte. Annak érdekében, hogy az új elvek szerint megállapítandó díjakat jogszerűen hatályba lehessen léptetni, a főváros megfeleljen a törvénynek és a lakosságot se érje hátrány, a főpolgármester-helyettes azt javasolja, hogy a tavaly decemberben megállapított díjmódosítást helyezzék hatályon kívül. (Az új díjtételek március 1-jétől éltek volna).
A határozati javaslat értelmében a 2012-es tarifák maradnának érvényben a továbbiakban, vagyis az ingatlantulajdonosok nagyobb részét érintő, a folyékony hulladék gyűjtésének és elszállításának - az ivóvízfogyasztáson alapuló - díja köbméterenként 337,7 forint plusz áfa marad. A mért fogyasztással nem rendelkező ingatlanokról elszállított szennyvíz, valamint mért fogyasztás esetén az azt meghaladó mennyiség díjtétele pedig köbméterenként nettó 1816 forint lenne ezután is, a tervezett 1898 helyett.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt