A munkát a Magyar Honvédség hódmezővásárhelyi alakulatának katonái végzik. A terepet egy lánctalpas munkagép rendezi a Csongrád megyei településen. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a június 17-én tartott kormányülés szünetében jelentette be: a kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egy héten belül készítse elő a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszának lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg.
Az országgyűlés július 6-án módosította az államhatárról szóló törvényt a határzárral kapcsolatban, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül. A műszaki határzár létrehozására az állam mintegy 6,6 milliárd forintot csoportosít át.
Bővebben később
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat