Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat az idén első alkalommal kell bevallani és megfizetni. A bevallásra eredetileg május 31-ig lett volna lehetőség. A hatóság az ügyfélszolgálatára érkezett kérdések, észrevételek alapján úgy döntött, hogy egy hónappal meghosszabbítja a határidőt és június 30-ig elfogadja a bevallásokat, és biztosítja az ügyfelek számára az adataik pontosítását, kiegészítését, pótlását. A VM közleménye azonban felhívja a figyelmet, hogy a július 31-i befizetési határidő nem módosul.
A NÉBIH kéri az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjét, hogy a jogszabályok és a hivatal honlapján elérhető információk alapján ellenőrizzék, hogy a díjfizetésre kötelezettek körébe tartoznak-e.
A közlemény emlékeztet: az idén bevezetett élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kiegyensúlyozott, arányos teherviselés valósul meg az élelmiszerlánc-felügyelet területén. Eddig ugyanis a hússzektort aránytalanul terhelő díjfizetési rendszer volt érvényben.
Mentesül a felügyeleti díj bevallása és megfizetése alól az a kistermelő, akinek személyi jövedelemadó-köteles éves jövedelme nem haladja meg a 8 millió forintot.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj az élelmiszerbiztonság fenntartásának költségeit fedezi. Ennek bevezetésével a hatóság eltörli, vagy csökkenti a korábbi igazgatási szolgáltatási díjak jelentős részét. Az Európai Unió több tagállamában is hasonló elvű általános díjfizetési kötelezettség terheli az élelmiszerlánc szereplőit.
Az élelmiszerlánc szereplők teljes körű regisztrációs rendszerének kiépítésével létrejön egy olyan adatbázis, amelyben valamennyi legálisan működő élelmiszer-vállalkozás szerepel. Ez hozzájárulhat a feketegazdaság csökkentéséhez, a rossz minőségű élelmiszerekkel kereskedők kiszűréséhez, javíthatja a másodlagos élelmiszer-ellenőrzések hatékonyságát - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak