Meghalt Szeremley Huba május 15-én, szombaton 81 éves korában.
Szeremley Hubával nagy formátumú barátot veszítettünk el. Egy magyart, aki maga alakította a sorsát egy olyan korban, amikor legtöbbünk nem tudott kitörni a ránk kényszerített rendszerből. Olyan kollegát, akinek ötleteire, munkájára oda kellett figyelnünk akkor is, amikor láttuk, nem ő fogja ezeket végigvinni. Talán utolsó képviselője volt egy nem is XX., de XIX. századi magyar embertípusnak, a dzsentrinek. Nagy hibákkal, de sokkal nagyobb erényekkel. Életéből, sorsából tanulnunk kellene - írta Jásdi István borász a Mandiner.hu-n.
Életrajza alapján Szeremley Huba Budapesten született 1940-ben, a gimnázium után többek között teológiát tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt többek között Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban is. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, majd a rendszerváltás után hazaköltözött.
Évekig az ország leggazdagabb emberei között is emlegették, a vagyonát 15-22 milliárd forintra becsülték. Később egészsége megromlott, birtokát el kellett adnia. Élete utolsó éveiben már visszavonulva élt, összeütközésbe került a törvénnyel többször is.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték