A magyar gyógyszerkutatás kiemelkedő alakjának nevéhez több gyógyszer kifejlesztése is köthető.
Knoll József 1925-ben született Kassán. 1951-ben szerzett orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Már orvostanhallgatóként elkezdett dolgozni, a kezdetektől fogva a gyógyszerkutatás érdekelte. Az egyetem elvégzése után tanársegédként folytatta pályáját a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetében. 1958-tól docens, 1962-től tanszékvezető, majd 1963-tól 1992-ig tanszékvezető egyetemi tanár.
Fő kutatási területe a neuropszichofarmakológia volt. A hajtóerőn alapuló viselkedés élettani mechanizmusainak elemzése alapján új elméletet alkotott a bonyolult magatartási reakciók reflexes értelmezésére. Új fájdalomcsillapító, gyulladásgátló vegyületcsaládot dolgozott ki, amelynek egy tagja regisztrált gyógyszer lett. Nevéhez fűződik a deprenyl kifejlesztése, amelyet az egész világon használnak a Parkinson- és az Alzheimer-kór kezelésére.
Knoll József 1962-ben lett az MTA doktora. 1970-ben az Akadémia levelező, 1979-ben pedig rendes tagjává választották.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta