Horgas Béla költő, író, szerkesztő életének 81. évében, hosszú betegség után, otthonában, családja körében 2018. május 5-én elhunyt. Temetéséről később intézkedünk" - jelent meg a feleségével közösen létrehozott Liget Műhely oldalán.
Az irodalmár Homokszentgyörgyön született 1937. november 29-én, 1956-ban elektrotechnikusi oklevelet szerzett. 1956-1958 között a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, ám félbehagyta tanulmányait, 1961-től az ELTE magyar szakán volt hallgató, 1965-ben szerezte diplomáját - írta az Index.
1960 óta publikált szépirodalmat, verset, prózát, értekezést. 1965-1988 között a Gyermekünk című pedagógiai folyóirat munkatársa volt. A Liget folyóirat és Könyvek főszerkesztőjeként dolgozott. 1988-ban feleségével, Levendel Júliával együtt létrehozta a Liget Műhelyt, mely könyvkiadóként is funkcionál.
Fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot