Huszonöt százalékos korrekciót készül kiszabni az Európai Bizottság egy olyan közbeszerzés miatt, amelyet a Miniszterelnökség írt ki - írja a Világgazdaság. A rostán a HG 360 Reklámügynökség Kft. által elnyert közbeszerzési pályázat bizonyult szabálytalannak, amelyen Rogán Antal propagandaminiszter lakóparki szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba érdekkörébe tartozó cég 1,575 milliárd forintért vállalta tavaly a kampány
A brüsszeli revizorok szerint gyanús volt, hogy összesen 10 nap alatt kellett egy ekkora kampányra elkészíteni a pályázatot, illetve az is kérdés, hogy miért vártak a tender kiírásával 2015. augusztusig, holott a kormányablakok fejlesztése évekkel korábban kezdődött. Azt is firtatták a revizorok, vajon milyen kampányintenzitásra lehetett szükség, hogy két hónap alatt kiszórják a pénzt a kormányablakok népszerűsítésére, miközben a projekt 5 millió eurós büdzséje vetekszik az öt legnagyobb hirdetési büdzséjű magáncégével, ezek egész éves kerete 5-7 millió euró - hozták fel összehasonlításul a revizorok a VG szerint.
A 25 százalékos büntetést súlyosbítja, hogy az uniós forrásokat menedzselő, a közbeszerzések csúcsellenőrzéséért felelős Miniszterelnökség eljárása akadt fenn az EB szűrőjén. A bizottsági vizsgálata célja ugyanis az volt, hogy megállapítsa, miképpen funkcionál a közbeszerzések ellenőrzési rendszere, alapvetően a kancellária közbeszerzési felügyeleti főosztálya (kff).
A mintába a 2015. január-szeptemberi termésből 56 eljárás került be, és egy tucatnál vélelmeztek szabálytalanságot a brüsszeliek. Ez valamelyest jobb az egy évvel korábbi lesújtó eredménynél, akkor minden negyedik eljárással gond volt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat