A NAK hétfőn az MTI-vel közölte: a kamarának jelenleg mintegy 330 ezer regisztrált tagja van, az eddig bevallott tagdíj mintegy 3 milliárd forint. A befizetések folyamatosan érkeznek a NAK számlájára. A közlemény megjegyzi, hogy a mulasztóknak késedelem esetén a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő, de legalább évi 10 százalék késedelmi kamatot kell fizetniük.
A köztestület jelezte: az adatok összevetése még nem fejeződött be. A kamara legutóbbi adatai szerint ugyanis mintegy 100 ezer, törvény által kötelezően regisztrálandó tag nem tett eleget határidőre bevallási kötelezettségének. Nagy részük, mintegy 90 százalékuk az alsó - a 2 és 5 ezer forintos - fizetési osztályba tartozik.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához még most is folyamatosan érkeznek a tagnyilvántartáshoz szükséges adatok. A majdnem 330 ezres tagsági körből ugyanis a közhiteles adatbázis alapján mintegy 60 ezren csak augusztus közepén kapták kézhez az információkat tartalmazó levelet. A NAK éppen ezért hosszabbította meg a tagdíjbefizetés határidejét augusztus végére, és még szeptemberben is kivár, mert nem célja, hogy az adóhatósággal szerezzen érvényt a kamarai tagságra vonatkozó törvényi kötelezettségnek. Később azonban már nem lehet teret engedni a mulasztóknak - teszik hozzá.
A köztestület rámutat: a tagsági kártya nyújtotta szolgáltatások anyagi előnyeit is csak a tagdíjat bevallók és befizetők vehetik igénybe. Így akik néhány ezer forint tagdíjat nem fizetnek be, ennek a többszörösét veszíthetik el kedvezményben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget