A minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezése alapján dolgozta ki a kormányrendeletben bevezetett új konstrukciót. A megoldás olyan versenypiaci fogyasztók helyzetét rendezheti megnyugtatóan, akik jövő évi áramellátásukra nem rendelkeztek sem szerződéssel, sem elfogadott ajánlattal december 12-én.
Az igénylés további feltétele, hogy az idei éves tényfogyasztás az összes felhasználási helyen együttesen nem lehet több, mint 2 Gwh.
A veszélyhelyzeti átmeneti ellátásról január elsejétől határozatlan időre szóló szerződés alapján gondoskodik az MVM Next.
A villamos energiát havonta változó áron biztosítja majd a kereskedő, kifejezetten azzal a céllal, hogy az egyéb lehetőségektől eleső kisfogyasztók jövőre se maradjanak áram nélkül.
Az EM felhívta a figyelmet, hogy a jogosulatlanul igénylők kötbér fizetésére kötelezhetők.
A megkötött szerződés két hónapon belül felmondható, például abban az esetben is, ha valaki kedvezőbb piaci ajánlatot találna.
„A nemzetközi energiaválság Európában mindenütt rendkívüli kihívások elé állítja a cégeket és a településeket. A kormány az új eszközzel kész biztosítani egyes versenypiaci fogyasztók jövő évi áramellátását a munkahelyek megőrzése, a közszolgáltatások zavartalansága érdekében”
– idézi az MTI a tárca közleményét.
A konstrukció további részletei a mintaszerződéssel együtt az mvmenergiakereskedo.hu oldalon olvashatók, ugyanitt érhető el és tölthető ki a nyilatkozattételi űrlap hétfőn éjfélig – közölte az EM.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?