A nyugati és keleti kultúra eltérő stratégiáiról értekezik Matolcsy György. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter On China című könyvéből kiindulva megkülönbözteti egymástól a keleti és a nyugati gondolkodást és "stratégiát". Véleménye szerint Kína a go játék szerint működik, vagyis alapos önismeret és a körülmények ismerete mellett megtéveszti ellenfeleit, elfoglalja a peremeket, pszichológiai előnyt szerez és körbekeríti az ellenfelét, a győzelemhez pedig éppen az vezet, hogy megpróbálja elkerülni a nyílt ütközetet - idézte a hvg.hu a miniszter Heti Válaszban írt recenzióját.
A nyugati stratégiát Matolcsy a sakkhoz hasonlítja, amelyben a túlerő megszerzése, a közép elfoglalása, a közvetlen ütközet és a döntő csapás kapja a főszerepet, majd egyeduralkodóvá válva a hatalmat az újak megosztásával lehet megtartani.
A nemzetgazdasági miniszter ezek alapján Magyarországgal kapcsolatban kijelenti, hogy a következő húsz év stratégiai fontosságú lesz, a célokat pedig kitűzték: "a térség, sőt Európa egyik legversenyképesebb gazdaságával megoldani történelmi feladatainkat". A kitűzött cél eléréséhez már kialakult a magyar stratégia is: a világ változásának ismeretében, jobb önismerettel, új szövetségek megkötésével, váratlan lépésekkel, az ellenfelek megosztásával, gazdasági és pénzügyi erő felhalmozásával relatív és tartós előnyt kell kiépíteni az unióban.
A nemzetgazdasági miniszter szerint "Nyugat és Kelet erőforrásait" együtt kell kiaknázni, vagyis "egyszerre kell sakkoznunk és játszanunk a go játékot", tanulni a kínai Szun-cétől. Matolcsy emellett megjegyzi, ez azért is nehéz, mert "mi már csak olyan megoldásokkal lehetünk sikeresek, amelyek ma szokatlanok, bár évtizedek után minden gazdaságpolitika alaptartozékai lesznek".
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják