A Travel Service légitársaság máris "lecsapott" a magyar pilótákra. Pénteken a cég bejelentette, hogy 2012. május elsején menetrendszerinti járatokat indít Budapestről, Smartwings márkanév alatt, de a célállomásokat még nem közölte. Közleményük szerint kapitányi, másodtiszti és utaskísérői pozícióba keresnek munkatársakat Boeing 737-800 típusú repülőgépekre.
A HUNALPA alelnöke megjegyezte, hogy kapitányként, amihez a tudást Magyarországon szerezte meg, külföldön havi nettó 15-20 ezer dollár jövedelmet érhet el egy pilóta. A Malév pilótái azért maradtak itthon - fűzte hozzá - mert Magyarországot szerették volna képviselni.
Ugyancsak jó eséllyel kereshetnek külföldön munkát a műszakiak is - közölte Kiss Kálmán.
A HUNALPA alelnöke hangsúlyozta: döbbenten állnak a döntés előtt. "Ez a nemzeti vagyon elherdálását jelenti". "Én kapitányként aláírom felszállás előtt, hogy a repülőgépet átvettem és minden döntésért felelősséget vállalok. Most ki döntött, ez kinek a felelőssége" - tette fel a kérdést.
Az alelnök emlékeztetett arra, hogy akkor, amikor a Swissair illetve a belga Sabena csődbe ment, mindkét légitársaság bázisrepülőtere kihalt, s ez várhat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak