A jegybank tavaly ősszel jelentette be, hogy - más európai országok jegybankjaihoz hasоnlóал, valamint az MNB korábbi gyakorlatához visszatérve - hamarosan hat kapсsolattartó iroda nyitásával erősíti külföldi jelenlétét. Ebből végre most Hamburgban megnyílt az első. Az iroda megnyitásának célja az MNB közlése szerint, hogy a magyar jegybankot és a bankban folyó elemző munkát bekapcsolja a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, illetve erősítse a társ- és partnerintézményekkel fennálló szakmai együttműködést. Hamburgban 2015. május 18-tól bérel irodát az MNB. Az iroda átadását követően a közeljövőben további irodák nyílnak Rómában, Párizsban, majd New York-ban, Buenos Airesben és Bejrútban.
Az irodák 2-4 fősek lesznek, az adott régióban munkatapasztalattal bíró, a térség gazdasági, pénzügyi viszonyait jól ismerő szakembergárdával. A jelenleg munkaviszonyban állók jogviszonya 2015. január-februárban keletkezett. A szakmai stábok létszáma még nem teljes, a státuszok egy részét még nem töltötték fel - derült ki korábban Matolcsy György MNB-elnök Fodor Gábor ellenzéki országgyűlési képviselő kérdésre adott írásos válaszából. A nemzetközi irodák munkatársait nyílt pályázati felhívással, közel tízszeres túljelentkezés mellett, háromfordulós bírálati eljárás után választotta ki a jegybank - derült ki a hétfői közleményből.
A jegybank a korábbiakhoz hasonlóan most is kiemeli: más európai országok jegybankjai, így az Európai Központi Bank, a német, a francia, az olasz és az osztrák jegybankok példáit követve az MNB törekszik a világ élvonalába tartozó, illetve a regionálisan vezető pénzügyi intézményekkel kialakított kapcsolatok erősítésére, nemzetközi együttműködési háló kialakítására, ezért hoz létre a világ egyes gazdasági-kulturális központjaiban irodákat. Az irodák működésének célja a partneri kapcsolatok építése mellett az adott régió és célország gazdasági, társadalmi, kulturális és egyéb folyamatainak megismerése, azokról rendszeres és szükség szerinti jelentések, beszámolók, tájékoztatók készítése, valamint az MNB képviselete a helyi rendezvényeken, fórumokon.
Korábban az MNB hét nemzetközi irodát tartott fent, Tokióban, Frankfurtban, New Yorkban, Párizsban, Zürichben, Londonban és Bejrútban, amelyek mindegyike megszűnt. Az új irodákba készülő munkatársak jelenleg is az adott régióval kapcsolatos kutató-elemző tevékenységet végeznek a jegybankban.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt