Újabb hat embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), velük együtt már 70 embernél mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK a távirati irodával. Egy héttel korábban csupán két új esetet diagnosztizáltak.
A 34. héten igazolt fertőzöttek 29 és 43 év közöttiek, fővárosban élő férfiak. Általános állapotuk megfelelő, kórházi kezelésre egyikük sem szorul.
A területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi betegnél járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez.
A betegség általános, nem specifikus tünetekkel - lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással, fáradtsággal -, illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal a bevezető tünetek után bőrkiütések jelennek meg.
A kiütések sok esetben először az arcon, majd a tenyéren és a talpon fordulnak elő, de megjelenhetnek a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró