Az FKF Nonprofit Zrt. dolgozói az óévet búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint az aluljárókban és azok környékén január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, amelyet a kora délutáni órákra fejeztek be - áll a cég közleményében.
A társaság 27 darab takarító- és szállító célgéppel, valamint 253 fő kézi úttisztítóval végezte feladatait a szabadtéri rendezvények helyszínein és az odavezető útvonalakon.
Kapcsolódó
A helyszínekről, a belvárosi utcákról, terekről százkilencven köbméter hulladékot kellett összegyűjteni, elszállítani és ártalmatlanítani.
A fővárosban az év első napján hulladékszállító gépjárműveink a szerdai program szerint vonultak ki a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött hulladék elszállítására.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az