A SURE munkahelyvédelmi alap támogatásai kedvező feltételekkel felvehető hosszú lejáratú hiteleket jelentenek, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy a tagállamok fedezni tudják azokat a költségeket, amelyek a csökkentett munkaidős foglalkoztatást biztosító nemzeti rendszerek, valamint a koronavírus-járvány nyomán bevezetett hasonló - például az önálló vállalkozókra vonatkozó - intézkedések finanszírozásával közvetlen összefüggésben merülnek fel.
Az Európai Bizottság közölte, hogy kedden újabb 304 millió eurót (mintegy 108 milliárd forintot) folyósított Magyarországnak a SURE eszköz forrásaiból, amivel - a 2020 decemberében folyósított 200 millió euró összegű első részlettel együtt - a SURE keretében Magyarországnak biztosított teljes, 504 millió euró összegű támogatást ki is fizették.
A SURE eszköz összesen 100 milliárd euró összegben nyújthat pénzügyi támogatást a 27 uniós tagállamnak, így az eddig 18 ország számára engedélyezett 90,3 milliárd eurón felül a tagállamok további támogatást is igényelhetnek még a 100 milliárd eurós keret erejéig.
Az Európai Bizottság megjegyzi, hogy a kedden folyósított részlet átutalását megelőzően, január 26-án immár negyedik alkalommal bocsátott ki a Bizottság szociális beruházási kötvényeket a SURE keretében. A kibocsátáson az értékpapírokra többszörös túljegyzés volt, ami igen kedvező árazást - sőt a kötvények egy részénél negatív kamatozást - eredményezett. A brüsszeli testület közleményében azt is jelezte, hogy az aukción kialakult kedvező feltételek előnyeit a Bizottság közvetlenül továbbadja a kedvezményezett tagállamoknak.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt