Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.
Azonban nem uniós, azaz harmadik országok exporttilalmat vezettek be, közülük elsőként Japán függesztette fel a magyar élő baromfi és baromfi termékek exportját. A szigetország illetékes minisztériumával folytatott tárgyalások eredményeként azonban csak az október 23-a után előállított termékeket utasítják vissza.
Teljes korlátozást vezetett be Izrael, Hongkong, Tajvan, Dél-Korea, Jordánia, de Mexikó csak Békés megyére terjesztette ki a korlátozást. A Dél-Afrikai Köztársaság az október 11. után gyártott termékekre, Szingapúr az október 12. után előállítottakra vezette be a tiltást, Kanada és Ukrajna az érintett megyékből, Szerbia a kitörés 50 kilométeres körzetén belül eső létesítményekből tiltotta meg az exportot. Regionális tiltást vezetett be Francia Polinézia, Szaúd-Arábia, és az Egyesült Arab Emirátusok.
A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére. Magyarországon a megbetegedések 4 megyét érintenek, amelyből Bács-Kiskun megyében 7 településen, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1-1 településen mutatták ki a madárinfluenza vírusát.
Az elmúlt napokban több európai országból, Németországból, Romániából és Hollandiából jelentettek újabb kitöréseket, valamint több mint 300 ezer csirke és kacsa levágását kezdték el kedden Japán középső részének Niigata prefektúrájában, miután egy baromfitelepen kimutatták a madárinfluenza vírusának egy rendkívül fertőző változatát.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják