Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a szervezet pénteken honlapján.
Az MTI által közölt hír szerint a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta két telepen, Bugacon és Kiskunmajsán, ahol a 450 illetve 800 tömőludat tartottak.
A megemelkedett elhullás és a tünetek hívták fel az állattartók figyelmét a vírus jelenlétére - írták.
Az állategészségügyi szakemberek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében az állományokat felszámolták.
A fertőzött gazdaságok körül három kilométer sugarú védőkörzetet jelöltek ki, valamint megfigyelési körzetet, ez utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére.
A Nébih közölte: az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását 72 órával megelőző kötelező tamponvizsgálat, a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása.
A magas kockázatú megyékben - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - ismét elrendelték a kötelező zárttartást a baromfitelepeken, a háztáji állománynál pedig erősen ajánlják a baromfi fedett helyen etetését és itatását.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön